Cheerson CX-23 GPS FPV drón

Mai bemutatónk alanya a Cheerson Hobby által gyártott, Cheer CX-23 drón.

Ez a 250 gramm alatti drón több verzióban készül, a pontosság kedvéért, a jelen bemutató a teljesen fullos verziót, a 1080 FPV variánst mutatja be közelebbről.

A Cheerson nem egy mai játékos a modellgyártók között, termékei régóta elérhetők a modellezők számára. Nagyjából 14 éve vannak a piacon, és ennyi idő alatt jó sok termékkel jelentek már meg, többek között a világon tonnaszám eladott első sikeres quadcopterükkel, a CX-20-al. Azóta viszont sok idő telt el, és az idő jót tett ennek a cégnek, a most általa gyártott drónok abszolút megállják a helyüket a piacon.

A mai bemutatóban szereplő CX-23 nem véletlenül került elém. Egy olyan drónt kerestünk kollégáimmal, mely olyan intelligens repülési módokat tud, amelyek ma népszerűek és segítik a kezdőket abban, hogy nyugodt szívvel válasszanak egy drónt a következő helikopterüknek. Ezzel együtt peremfeltétel volt az is, hogy kedvező ár/érték arányú, és mindemellett nagyon megbízható eszközt találjunk, amely képes azért videót és fényképeket is készíteni az intelligens repülési funkciók mellett, illetve, lehetőség szerint kisebb legyen a megszokott drónoknál.  –bár nem látunk a jövőbe –a várt dróntörvényben megadott minimális paraméterek alatt marad valószínűleg, így szabadon használható, nem kell majd légtérhasználati engedély hozzá!

Különleges kívánságaink is voltak, mint például, hogy ha lehet, képes legyen FPV repülésre is, vagyis vagy monitor, vagy szemüveg használatát is lehetővé tegye, mindenféle további beavatkozás nélkül. ÉS ha lehet, legyen saját távirányítója, ne mobiltelefonról kelljen navigálni.

Ennyi igényt a magasabb árkategóriájú modellek között is kevés tud kielégíteni, így fel volt adva a lecke.

Csak kerestünk, kerestünk és tovább válogattunk. Higgyétek el nekem, hogy tényleg kismillió olyan volt, ami papíron elvileg jónak tűnt, valójában minőségben elmaradt a várttól, vagy éppen árban nem volt jó, vagy egyszerűn semmiben sem volt jó.

Keresésünk eredményeképpen, jó néhány típus áttanulmányozása, beszerzése, tesztelése után, a Cheerson Cheer CX-23 mellett döntöttünk!

A bemutató végére szerintem ki fog derülni az is, hogy az eredeti peremfeltételeknek nem csak éppen megfelel a drón, hanem annál sokkal többet kaptunk, kapunk vásárlóként, mint amit elsőre reméltünk.

Röviden, a Cheerson Cheer CX-23, egy brushless 4 rotoros, beépített kamerával rendelkező, 2.4GHz-es távirányítóval és 5.8GHz FPV monitorral felszerelt gép, mely rendelkezik intelligens repülési üzemmódokkal is!

Méreteit tekintve 245x245x90mm

A részletek érdekében, essünk is neki a doboznak!

Külsőre az látszik csupán, hogy egy korrekt csomagolással, szép grafikával és egyértelmű tulajdonságlista felsorolással látták el a csomagolást. A szép doboz nem nagy méretű, elsőre kérdéses is, hogy minden hogyan is lett bepakolva a dobozba.

Az első meglepetéssel a doboz felnyitásakor találkozhatunk. A drón van felül, egy klassz kis szivacs tartóban, így elsőre ő köszön ránk. Amennyiben őt kivesszük a dobozból, haladhatunk lejjebb. Ott katonás rendben találunk további 6 darab fekete papírdobozt, mely mindegyikén szép felirat díszeleg és tudatja velünk, mit is rejt tulajdonképpen.

A legnagyobb dobozban van a távirányítónk, mely egy 5.8 GHz-es, telemetriával felvértezett egység és ennek segítségével tudjuk a drón irányítását elvégezni.

További dobozokban szerszámkészlet, leszállótalpak, az FPV monitor, fali töltő, akkumulátor, USB-s micro SD kártyaolvasó, töltőkábelek és az akkumulátor kapott helyet. Van még 2 darab tartalék rotorlapát is, egy ilyen, egy olyan. (jobbos és balos forgásirányú)

Az egyes alkotóelemek:

Akkumulátor:

A drón természetesen össze van szerelve, semmi dolgunk vele, azon kívül, hogy természetesen a kapott töltővel feltöltjük a drónt meghajtó akkumulátort, amely egy speciális 1200mAh kapacitású, 7.4V-os (2S) LiPo akkupack, 20C teljesítménnyel. Ehhez természetesen kapunk egy fali töltőt, mellyel nagyjából 2 óra alatt lehet feltölteni a teljesen nullára merült akksit. A gyári adatok nem tűnnek soknak, egyet viszont ne felejtsünk el, ez egy nagyjából 230gramm súlyú gép, így 14 perc körül tud levegőben maradni, ami teljesen korrekt. A további akkumulátor beszerzése pedig szintén szuper kedvező árban kapható más drón akksikhoz képest.

Működtetési távolság:

Mivel peremfeltétel volt, hogy lehetőség szerint ne mobiltelefonról irányított verzió, hanem egy korrekt távirányítóval irányítható modellt keressünk, a CX-23 ennek is megfelel. Jó minőségű a távirányítója, a funkciók egyértelműek, adatokat pedig a digitális kijelzőről tudjuk olvasni, a többfunkciós gombok pedig egyértelműek, kiválóan működnek.

A távirányító 2.4GHz frekin megy, megléte eleve jót tesz az elérhető maximális irányítási távolságnak. Ez nagyjából 500 métert jelent oldalirányú távolságban és nagyjából 100 méter magasságban, ami ebben a kategóriában a konkurenciához képest űrtávolság, és a legtöbb modellezőnek pedig bőségesen elegendő.

Beépített 5v-os, 2000mAh kapacitású akksija nagyjából 150 perc alatt tölthető fel, és 80 perc működést tesz lehetővé, vagyis nagyjából 6 fedélzeti akksit tudunk kirepülni, mire tölteni kell a távot.

A kijelzőjén a magasság, látott GPS műholdak száma, repülési irány, sebesség, akku kapacitás olvasható le. Alacsony drón fedélzeti akkumulátor kapacitásra figyelmeztetés is van, ezt vibrációval és hangjelzéssel is tudatja velünk a távirányító.

Kamera:

A CX-23 kamerája egy miniatűr kamerával szerelt (de nem gimballos) 2MPX-es kamera, amely elég jó FPV teljesítményt ad. A kamera szöge manuálisan állítható a felszállás előtt. Képek tekintetében 1920×1080-as felvételek, míg videó gyanánt 1280×720 -as felbontást tud. FPV teljesítménye megfelelő, a kép szép, 200-300 méteres távolságig teljesen akadásmentes.  Videó vagy légi fotó készítéshez mérsékelten alkalmas, ma már ennél jobb minőségű fotókhoz szoktattak minket a modern okostelefonjaink. A gimball hiánya pedig azt eredményezi, hogy a felvételeken a repülés közbeni dőlés látszik.

A kamera .jpg formátumban rögzíti a képeket, és .avi fájlokat készít videózás közben.

Mivel FPV repülésre kihegyezett, villámgyors kis gépről beszélünk, a légi fotózás és videókészítés nem az elsődleges szempont volt.

FPV Monitor:

5.8GHz 4.3inch monitor, 500 méteres hatótávval, valójában 300 méterig tökéletes kép, utána már vannak adás/vételi problémák amennyiben nem teljesen akadálymentes a terület amin repülünk.

Sebesség:

A kis súly, és a 4 brushless motor lehetővé teszi, hogy a kis drón elég komolyan kotorjon a levegőben.  A 4 motor egyébként D1306-os, 3300kv értékű. 15m/s a megadott gyári sebességadat normál módban, GPS módban – mint minden drón– valamivel lassabb, 10m/s. Ez nagyjából 36-54 km/h közötti érték, ami egyáltalán nem rossz!

Legnagyobb emelkedési és süllyedési sebesség egyaránt 5m/s, vagyis 18 km/h.

Intelligens repülési funkciók:

A legfontosabb tehát, hogy a CX-23 GPS modullal van felvértezve, ami lehetővé teszi az alább fejlett repülési funkciókat, amik manapság nagyon népszerűek.  Melyek is ezek?

  • Automatikus felszállás és leszállás
  • Egygombos hazatérés – return to home funkció – megnyomjuk és a drón visszatér a felszállás helyére, magától.
  • Altitude hold – magasságtartás – a drón egy helyben, adott magasságon lebeg egyéb beavatkozás nélkül.
  • Point of Interest – circle mode – A drón egy középpont körül repül körbe, állítható távolságból és sebességgel.

Első lépések:

Fel kell tehát töltenünk a távirányítót USB-ről és az FPV monitort is, szintén USB-ről. Mind a távirányító, mind pedig az FPV monitor töltéséhez kapunk USB kábeleket. Mindegyiket vagy számítógép USB portjáról, vagy a telefonunk adapteréről is tudjuk tölteni, illetve, mivel USB csatis megoldásról van szó, powerbankról is tudunk tölteni adott esetben.

(mind az FPV monitor, mind a távirányító akku kapacitása több teljes ciklus drón reptetéshez elegendő, vagyis egyik sem lesz szűk keresztmetszet egy jó sok repüléssel tarkított napon.)

Érdemes teljesen áttanulmányozni a felhasználói kézikönyvet, mert az intelligens repülési üzemmódok, illetve a kontroller több funkciós nyomógombjainak kezelését nem akkor érdemes áttanulmányozni amikor már a levegőben vagyunk, hanem még a földön. Bizonyára, akik megpróbálták egyből töltőre tenni a drón akksiját, Ők már úgy is túl vannak a kézikönyv lapozgatásán, merthogy az akkumulátort be kell kapcsolni ahhoz, hogy a töltést elkezdje felvenni. Ez azért van így, mert van benne egy kis okos elektronika.

Amennyiben az akkumulátorok készen állnak, minden fel van töltve, van még pár lépés, amit meg kell tennünk.

Fel kell szerelni a leszállótalpakat, ami nem túl bonyolult. Az „A” jelzésű láb az „A” jelzésű nyílásba, míg a „B” jelzésű láb a „B” jelzésű nyílásba kell bedugni. Kis kattanással rögzül is a két leszállótalp.

Ezek után érdemes egy SD kártyát beilleszteni a gép hasába és beletenni a feltöltött akkumulátort. Ezzel a gép kész.

A távirányítót is repkésszé kell tegyük. Mivel ez a verzió az FPV monitoros kiadás, így a kapott FPV monitort a tartóval együtt rögzíteni kell a kijelző aljára egy csavar segítségével, illetve, fel kell tekerjük a két antennát is a helyére.

Amikor ezzel is végeztünk, vegyük elő a légcsavarokhoz kapott villáskulcsot, és ellenőrizzük le, hogy gyárilag jól meg van e húzva minden légcsavar. Valószínűleg igen, de azért jobb az óvatosság.

Amennyiben összeállítottuk a drónt, fel van töltve minden, a távirányítóra rögzítettük az FPV monitort és áttanulmányoztuk a felhasználói kézikönyvet, vigyük ki a madarunkat egy nagyobb szabad területre, ahol az ismerkedést, első repülést sem tereptárgyak, sem egyebek nem veszélyeztetik, illetve mi magunk sem veszélyeztetünk semmit és senkit.

Kapcsoljuk be a távirányítót, az FPV monitort és a drónt is és a kézikönyv leírása alapján haladjunk a következő lépéseken tovább.

A drónt tegyük a talpaira a földre.

Adjunk időt – általában 1 perc körüli időablak, amíg a drón megtalálja az általa maximálisan látható 12 darab GPS műholdat. Minimálisan 6 darab kell ahhoz, hogy GPS vezérelt üzemmódban repülni tudjunk vele.

Állítsuk be a megfelelő repülési üzemmódot. (csak magasságtartás = A, GPS = B, illetve később az egy pont körüli repülés = C)

A két kart húzzuk alsó szélső állásba, ezzel beindítjuk a légcsavarokat.

Innentől felszállhatunk mi magunk is, illetve kérhetjük, hogy magától szálljon fel a drón.

Repüljünk és ismerkedjünk meg a drón mozgásával, irányításával, reakcióival, majd később minden egyes funkciót tapasztaljunk ki.

Tapasztalataink alapján a drón még nagyon szeles időben is jól teljesít, (teszteltük 30km/h szélben, +3 celsius fokban, folyamatos haladással is 11 perc repülési időt tudtunk elérni) simán hozza a gyári 14 perces repülési időt.

A bevezetőben említett peremfeltételek, miszerint a választott drón megbízható legyen, intelligens repülési tulajdonságokkal bírjon, GPS vezérléssel rendelkezzen, kamera legyen a fedélzetén, automatikus le és felszállást tudjon, súlyhatár alatt legyen… ez mind teljesült.

Van távirányítónk, FPV monitorunk is!

Ennél viszont még többet kaptunk minőségben, repülési időben, teljesítményben, FPV képességben, alkatrész árakban is.

Ami a kedvező ár/érték arányt illet, szerintem ebben is verhetetlen most ez a CX-23 drón. Aktuális ára a shop.modell.hu oldalon található meg. Ez egy nagyon jó ár egy olyan drónért, ami a fentieket tudja, méghozzá üzembiztosan!

Tökéletes választás első drónnak, és szerintem a sebessége miatt, az FPV képesség miatt is (olcsón átállhatunk akár FPV szemüvegre) népszerű modell lesz!

Kérdezhettek vele kapcsolatban itt a blogon is, vagy a létrehozott facebook csoportban is!

Elkészült továbbá egy rövid bemutató is számotokra!

A Cheerson CX-23 drón magyar nyelvű használati útmutatót itt lehet letölteni.