HPI Jumpshot ST RTR Stadium Truck

Ez a modellautó a testvéreivel (Jumpshot MT, Jumpshot ST) megegyező alapokra épül apróbb módosításokkal. A termékvonal a valóságban is létező verseny teherautó sorozatok különböző válfajait testesítik meg.

Az SC a Short Course – vagyis általában stadionokban épített off-road versenypályán, esetleg nyitott, de szintén rövid, épített pályán történik a versenyzés. 2WD illetve 4WD típusú autókkal versenyeznek.

Az ST, vagyis a Stadium Truck kategóriával elsősorban szintén épített pályákon, eredetileg amerikai foci stadionokban rendezett, off-road versenyeken lehetett találkozni, de manapság ezek az autók már ugyanígy épített, de aszfaltos pályán is versenyeznek, sőt, lehet vegyes a felület is, amin a versenyt rendezik.

Az MT, vagyis Monster Truck kategória egy klasszikus kategória, ahol egy eredetileg platós teherautó kap mérhetetlen rugóutat biztosító teleszkópokat, hatalmas kerekeket és egy mindent túlélő vázat, és mindezt megbolondítják egy roppant erős motorral, hogy bármilyen akadályon át tudjon kelni az autó. Általában zárt sportcsarnokokban rendezik a versenyeket, egyszerre két induló küzd meg az akadályokkal, melyek földes pályán elhelyezett autóroncsok, egyéb éptett akadályok.

A HPI Jumpshot Truck sorozatából a jelen bemutatóban az ST, vagyis a Stadium Truck verzióval ismerkedhetünk meg közelebbről.

A modellautó 2WD, azaz a két hátsó kerék a hajtott kereke. RTR, vagyis a dobozból kicsomagolva menetkész, semmilyen egyéb kiegészítőre nincs szükség a használatához. A doboz tartalmazza tehát magát az autót összeszerelve, hálózati töltőt a vevő akkumulátorhoz, az autóba be van építve a szükséges fedélzeti elektronika. Kapunk továbbá vevő akkumulátort, 2.4GHz-es távirányító – vevő párost, ennek működtetéséhez szükséges AA elemeket, és természetesen az autó kormányzását lehetővé tevő szervó is beépítésre került.

A készletben levő fedélzeti elektronika a következő elemeket tartalmazza:

  • 540-es Firebolt 15T motor
  • SC-3SWP2 szabályzó (5-9 NiMH cellát, vagy 2-3S LiPO pakkot képes kezelni, vízálló)
  • HPI SS20-WR cseppálló kormányszervó, (4,8V-6V működési tartomány, 6V-on 0.11 másodperc/ 60 fok sebesség, 6.5kg-cm nyomaték)
  • HPI TF-40, 2.4 GHz távirányító – HPI RF-40WP vevő páros
  • 2200 mAh kapacitású NiMH vevő akkumulátor

Felépítését a Savage-ből ismert, párhuzamos oldalváz kialakítás határozza meg. A két oldalváz közé kerül beépítésre a teljes mechanika. Ez a szendvics szerkezet extrém strapabíróságot garantál a modell számára, illetve a karbantartást, esetleges szerelést is megkönnyíti.

A hátsó tengely mögé elhelyezett 15 körös, szénkefés motor által biztosított meghajtást egy dupla tárcsás csúszó kuplung juttatja a hajtóműbe és továbbítja azt a kerekek felé. Természetesen minden ponton porvédős golyóscsapágyazás segíti a hajtáslánc dolgát. A már jól megszokott, független kerékfelfüggesztések dolgoznak össze a hatalmas méretű, olajos lengéscsillapítókkal annak érdekében, hogy a nagy ugratások után a landolások se okozzanak kárt a modellünkben.

A csomag részét képező NiMH vevő akkupakkot alulról tudjuk a vevődobozba tenni.

A HPI Jumpshot ST modellautó ezzel a szénkefés motorral elég teljesítménnyel bír ahhoz, hogy jó kis farolásokkal szórakoztassuk magunkat és barátainkat! Kialakításának köszönhetően az ugratások és nagy landolások sem okoznak majd bajt modellünkben. Nem csak kezdők számára ajánlható ez a modellautó, ugyanakkor bátran választható első modellként is!

Megvásárolni itt tudjátok!