Maverick ION 1/18 -as, RTR modellautó sorozat

A mai bemutató abból a szempontból rendhagyó, hogy egy leírásban fogok bemutatni 6 darab elektromos, 1/18-as méretarányú modellautót, aminek az az oka, hogy ezek a modellek alapjaikat tekintve teljesen megegyeznek, köztük semmilyen különbség nincs, egyedül a használt kerekek és a különböző karosszériák teszik egyedivé az adott modellt, illetve némelyiken ütköző is van. Amennyiben jól megnézzük a következő képet, ez elégnek is tűnik ahhoz, hogy 6 darab, teljesen eltérő modellről beszéljünk!

A Maverick márka a HPI termékvonalába tartozik, különböző méretarányú, belépő szintű modelleket gyártanak. A most ismertetésre kerülő, 1/18-as méretarány az egyik legkisebb méretarány, amivel még távirányítható, működő modellautóknál találkozni szoktunk, jóllehet ebből a méretarányból is van komoly verseny, sőt, bajnokság!

A Maverick gyártó reputációja, mint megfizethető árú modelleket kínáló vállalat az ION sorozattal tovább nő. Ráadásul egy olyan piaci szegmenst céloz meg vele, amire eddig nem igen mozdultak rá a gyártók, pedig igény az van rá.

Az 1/18-as méretarány kezdő modellnek, gyermekeknek tökéletese választás! Ezen kívül van még egy hatalmas célcsoport, akiknek szerintem szól ez a méretosztály. Ők nem mások, mint az irodában dolgozó emberek, akik bizony alkalomadtán 10 perces feszültséglevezetés gyanánt, az irodában vagy a folyosón berendezett akadálypályán versenyezve kapcsolódnak ki a munkájukból és frissülnek fel a következő szünetig. Ezt a megfigyelésemet személyes tapasztalatból írom, van az a pont, ahol a csocsó már unalmas… helyette ez egy darabig biztosan segít majd kikapcsolódni!

A doboz nem túl nagy, ahogy maga a modell sem, bármelyik fenti típusról is legyen szó. Kibontás után a következő alkotóelemeket találjuk meg a dobozban.

Egyrészt magát a modellt teljesen összeszerelt állapotban, a távirányítót, töltőt, vevőakkut, szerelési útmutatót és a regisztrációs lapot.

Kialakításuknak köszönhetően beltérben és az utcán is tudunk velük játszani. A sorozat összes darabja nagyon hasonlóan épül fel, lényegi különbség nincs köztük, nyilván az adott modelltípusnak megfelelő kiegészítők kerülnek még a vázra. Ilyen a buggy vagy a desert truck esetében a hátsó szárny, vagy a monster esetében az első ütköző, de minden egyéb alkatrészük teljesen megegyezik!

Ez egyébként egyáltalán nem hátrány, sőt! Így adott modellhez könnyebb pótolni majd az esetlegesen kellő alkatrészeket, másfelől apróbb módosításokkal bármikor lehet másfajta modellünk. Kicseréljük a karosszériát és a kerekeket, máris kaptunk egy új modellt anélkül, hogy beruháztunk volna egy másikra.

Állandó összkerékhajtás, zárt fogaskerékház, cseppálló elektronika, és tovább tuningolható alkatrészek egészítik ki az ION sorozat képességeit.

Amennyiben modellünket nem csak optikailag, de fizikailag is erősíteni akarjuk, különböző opcionálisan beszerezhető darabok között csemegézhetünk. Ilyen tuning alkatrészek lehetnek az alumínium lengéscsillapítók, kerékagyak, motortartó vagy a differenciálmű kihajtások is.

Építőkövek:

  • MSRS-248 , 2.4 GHz vevő/ESC kombó
  • Maverick Element 7.2V 1200mAh Ni-MH akkupakk
  • MTX-248 2.4Ghz 2 csatornás iON távirányító
  • MM-28 370 Motor
  • MS-28 kormányszervó
  • Szerelhető, újjáépíthető, olajos lengéscsillapítók progresszív rugókkal
  • Független kerékfelfüggesztés
  • Ellenálló C-hub első futómű
  • Strapabíró, állandó összkerékhajtás
  • Első és hátsó differenciálművek
  • Teljes golyóscsapágyazás
  • Gyárilag festett és matricázott karosszéria
  • Teljes opcionális alkatrészlista a tuning szerelmeseinek!

Modellünket itt tudjuk beszerezni!

A szülők könnyű helyzetben vannak, teljesen egyforma, mégis különböző autót választhatnak gyermekeiknek, míg az „irodában vagy otthon versenyzők” simán kirakhatnak 6-os csapatokat úgy, hogy 1 egyforma autó sem lesz közöttük.

Játszani otthon a lakásban vagy a kertben, esetleg az irodában kikapcsolódni ennél jobb móka nem kell, a kapott gyári töltővel 3 óra alatt tudjuk feltölteni az akksit teljesen és 20 perc játékidőt kaphatunk maximum cserébe! Ez belefér és még jót is tesz a hangulatunknak!