Maverick Strada MT 1/10 RTR elektromos Monster Truck

A mai bemutatóban a HPI Maverick márkájának egyik Monster Truck elektromos modelljéről, az 1/10-es méretarányú, RTR, Maverick Strada MT modellautójáról lesz szó.

Az autó tehát RTR, vagyis „Ready to Run”, futásra kész a dobozából kivéve. Mit is jelent ez? Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy modellünket a gyártó úgy készíti elő, hogy nekünk kicsomagolás után csak az akkumulátorok feltöltésével van dolgunk, egyéb szerelésre, beállításra már nincs szükség ahhoz, hogy modellünket használatba is vehessük. Ez nagyon kényelmes, és természetesen egyben azt is jelenti, hogy ezt a modellt első modellautónak is szívesen ajánlom. Nézzük, konkrétan mi is van a dobozban, és hogy milyen is ez a modellautó.

A dobozban találjuk tehát a modellautót, összeszerelt állapotban, karosszériája festve van és fel is van matricázva, illetve illesztve van az alvázhoz, vagyis csak fel kell tegyük az alvázra. Természetesen modellautónk elektromos meghajtásáról gondoskodó fedélzeti elektronika is be van szerelve a modellbe.

Kapunk továbbá egy 2.4 GHz-es távirányítót, amely ma már alapnak számít, pár éve azonban nagyon nagy dolog volt a kristálypárokkal működő, zavarható frekvenciákon üzemelő távirányítókhoz képest. Kapunk vevő akkumulátort is, mely a fedélzeti elektronika árammal történő ellátásáért és a modell elektromos motorjának meghajtásáért is felel. Ehhez az akkuhoz kapunk egy fali töltőt is, amely segítségével újra tudjuk tölteni majd az akkumulátort. Kapunk természetesen egy nagyon részletes felhasználói kézikönyvet és szerelési útmutatót arra az esetre, ha a modellünket szét akarjuk valamilyen okból szedni, majd szeretnénk azt helyesen összeállítani. Kerékkulcs, egyéb futómű alkatrészek, HPI regisztrációs kártya még a készlet része.

Az akku feltöltése után azt a modellautóba kell helyezzük és csatlakoztatni kell a fedélzeti elektronikához.

A kapott 2.4 GHz-es távirányítóba 4 darab, AA méretű ceruzaelemet kell illesztenünk (ezek nem részei ebben az esetben a készletnek). Ezzel gyakorlatilag készen is áll a modell a használatra.

A felépítésről

A 8 olajos lengéscsillapítóval ellátott futómű, az állandó összkerék-meghajtás és a nagy hasmagasság kiváló terepképességekkel vértezi fel modellünket. A belépő szintű, de ettől függetlenül egyáltalán nem gyenge fedélzeti elektronika része egy 540-es kefés motor a hozzá passzoló, cseppálló szabályzóval és vízálló kormányszervóval. A futómű minden pontos, geometriájában állítható, mint az igazi versenyfutóművek. Az első és hátsó rugókkal megtámogatott ütközők gondoskodnak majd az elhibázott ugratások után törvényszerűen bekövetkező esések tompításáról. Kettős keresztlengőkaros, mindenhol független kerékfelfüggesztések simítják ki a kerekenként kettő darab, olajos lengéscsillapítóval együtt a durvább terepet is modellünk számára. Természetesen a hajtásláncot minden ponton porvédős golyóscsapágyazás segíti a sima futásban. A differenciálművekben pedig acél fogaskerékszett dolgozik azon, hogy a teljesítménnyel üzembiztosan tudjon megküzdeni a hajtáslánc.

 

 

A fedélzeti elektronika elemei

  • MM-22  erőteljes, 540-es kefés motor
  • MSC-30BR-WP előre / hátramenet funkció,  vízálló szabályzó, 12 körös kefés motor limittel
  • LiPo kompatibilis szabályzó
  • MBP-22 1800mAh-es, Ni-MH akkupakk
  • MS-22 erős kormányszervó
  • MTX/MRX-243 2.4GHz távirányító és vevő, beépített fail safe funkcióval

A Maverick Strada úgy lett megtervezve, könnyen szerelhető és karbantartható legyen. Mivel ez egy nagy teljesítményű modell, ezért előfordulhat, hogy egy ütközésnél valami megsérül rajta. Ezért vásárolhatók hozzá csere vagy tartalék alkatrészek is.

Mivel modellautónk terepképességei kiválóak, felépítése robusztus, méreteit tekintve pedig egy szobába már nem való modellről beszélünk, bátran ajánlom kezdőknek és haladó modellezőknek is. Ezzel a felépítéssel remek kis off-road gépünk lesz, amivel már nem kell vadászni az aszfaltos utcákat, parkolókat, hanem alacsony füves, földes utakon is modellezhetünk, ugrathatunk is, ki fogja bírni. Sőt, a fedélzeti elektronika képes nagyobb kapacitású, LiPo akkumulátort is kezelni, igaz, ehhez már szükségünk lesz egy komolyabb töltőberendezésre, hiszen a gyári, NiMH akkumulátort a kapott falitöltővel 5-6 óra alatt lehet teljesen feltölteni.

Modellünket a Modell & Hobby webshopjában, vagy üzleteiben tudjuk megvásárolni!

Ami még érdekes lehet, hogy ebből a modellből létezik RED verzió, ami a HPI Maverick termékvonalban a brushless, vagyis szénkefe nélküli modellek jelölése. A RED verzió drágább, ugyanakkor valamivel jobban is megy ennél. Ezt is megtaláljuk a shopban!

Vélemény, hozzászólás?

%d blogger ezt szereti: