Modellek tuningolása – II. rész

A modellek tuningolása egy 3 részes mini-sorozat, melynek első részében a robbanómotoros modellek tuningjával, a második részben az elektromos meghajtású modellek teljesítménynövelésével, míg a harmadik részben általánosan, a meghajtástól függetlenül a modellekre vonatkozó tuningok lehetőségeivel és formáival foglalkozunk.

Az első részben megismerkedtünk a robbanómotoros meghajtású modellekre vonatkozó tuningolási lehetőségekkel, mai, sorozatunk II. részében pedig az elektromos meghajtású modellekkel kapcsolatos lehetőségeket vesszük sorba!

Elektromos meghajtású modellek

Az elektromos meghajtású modellek fő alkotóelemei maga a modell, a fedélzeti elektronika és a meghajtást biztosító, akkumulátor. Mindegyik részegységben lehetnek olyan elemek, melyek cseréjével sebességet, megbízhatóságot, jobb irányíthatóságot, nagyobb játékidőt nyerhetünk itt is.

Elektromos meghajtású modellek esetén a meghajtásról egy elektromos motor, azzal szoros együttműködésben, és annak vezérléséért felelős szabályzó (ESC) és egy akkumulátor felel. A modell irányításért itt is szervó vagy több szervó felel általában.

Ezeknek a modelleknek is számos alkatrésze cserélhető erősebb, vagy a teljesítményt, megbízhatóságot, játékidőt növelő más alkatrészre. Mik is lehetnek ezek?

 

  • Fedélzeti elektronika:

  1. Elektromos motorok:

Modellünkben működését tekintve két főbb elektromos motor verzióval találkozhatunk. Egyikük a szénkefés (brushed), a másik pedig a szénkefe nélküli (brushless) motorok. Alapvetően a szénkefés motorok az egyszerűbb, kisebb teljesítményű modellek motorjai, míg a brushless motorok a nagyteljesítményű modelleket hajtják meg. A teljesítmény persze relatív, mind a szénkefés, mind a szénkefe nélküli motoroknak kismillió, eltérő teljesítményű fajtája létezik, így egy megfelelő motorválasztással alapvetően tudjuk befolyásolni modellünk sebességét.

 

RTR verzióban általában az adott modellt megvehetjük egy olcsóbb, kefés motoros verzióban, de ugyanazt a modellt sokszor egy jóval nagyobb teljesítményű, brushless verzióban is forgalmazza a gyártó.

Ahhoz, hogy tudjuk, milyen motort tudunk a modellünkbe beleszerelni, szükséges ismerni az elektronikus fordulatszám szabályzónk pontos paramétereit. Kefés motornál a körszám, szénkefe nélküli motornál a KV érték tartomány, illetve a meghajtó akkumulátor típusa is fontos paraméter. Egyidejűleg persze azt is figyelnünk kell, hogy a motor beférjen a modellbe.

  1. Szabályzók (ESC):

 

Az elektronikus fordulatszám szabályzók tulajdonképpen olyan áramkörök, amelynek segítségével és közvetítésével tudjuk az elektromos motor teljesítményét, sebességét, forgásirányát, és számos működésbéli paraméterét szabályozni. Mivel az angol rövidített elnevezés terjedt el a modellezés világában is, én is ezt a rövidítést fogom használni ebben a leírásban.

ESC-t nem csak modellezésben, de tulajdonképpen minden elektromos motorral hajtott járműben használunk valamilyen formában. Ilyen felhasználási mód például az elektromos kerékpárokban, de az elektromos autókban történő használat is. Egy ESC egység lehet önálló, tehát csak ESC funkciót megvalósító egység, de lehet egybeépítve a távirányító vevőegységével is többek között.

 

ESC választásakor tehát a következőket kell elsősorban figyelembe venni:

 

– teljesítményt (mekkora áramerősségre, illetve volt kapacitásra van szükségünk)

– motort (hány körös, szénkefés, vagy szénkefe mentes)

– akkumulátort (hány cellás, milyen a típusa, hány voltos)

– funkciók (előre/hátramenet, fék, stb.)

Érdemes a szabályzó méretét is figyelembe venni, mert a versenyzésre, vagy repülésre használt szabályzók esetén annak súlya sem mellékes szempont.

Amennyiben modellünk gyári motorját mondjuk szénkefésről brushlessre szeretnénk cserélni, meg kell nézni, hogy a gyári ESC képes e kezelni brushless motort, illetve, hogy milyen akkupakkot és abból hány cellásat tud fogadni.

Könnyen lehet, hogy a motor cseréje nem elegendő, lehet, hogy az ESC cseréjére is szükség lesz a nagyobb teljesítmény eléréséhez. Ez pedig könnyen hozhatja magával a meglévő akkupakkok cseréjét is, mondjuk a gyári NiMH pakkok helyett LiPo akkupakkot kell használnunk.

Akit bővebben érdekel a téma, annak javaslom az ESC-kről szóló cikkünk áttanulmányozását is a bővebb információk beszerzése érdekében.

  1. Szervók

A nitrós, robbanómotoros modelleknél leírtak itt is igazak, ezek a komponensek a modell meghajtásától függetlenül szorulhatnak adott esetben tuningra! Készült egy, a modellezésben használt szervókról szóló leírás is, melyet a témában érdekelteknek ajánlok szíves figyelmébe!

  1. Áttételezés:

A motor tengelyére szerelt pinion és a modell hajtásláncának első eleme, a spúr együttesének megfelelő megválasztása ugyanolyan módon befolyásolja modellünk teljesítményét, mint a robbanómotor kuplungharangjának és a spúrnak a helyes párosítása. Az elektromos modellmotorok és a szabályzók azonban még érzékenyebbek ennek helyes megválasztására. Amennyiben nem az ideális fogszámmal dolgozunk, könnyen túlmelegíthetjük a hajtásért felelős elektronikát, ami önvédelmi mechanizmusainak hála, biztosan azt fogja eredményezni, hogy az elektronika lekapcsol. Ez modellautóban, vagy modellhajóban nem akkora gond, ellenben egy repülőben végzetes lehet. Mindenképpen finoman mozduljunk el a gyári értékekről, és nézzük meg, az egyes változtatások hogyan befolyásolják modellünk működését. A nem megfelelő áttételezés ezen kívül az akkumulátort is rendesen megdolgoztatja, ezért érdemes figyelni a megfelelő áttételpár választására.

  1. Akkumulátorok:

Modellünket általában RTR formában valamilyen kapacitású NiMH akkupakkal szerelten, és ehhez méretezett kefés motorral és szabályzóval kapjuk készhez.

Természtesen vannak nagyobb teljesítményű RTR modellek, melyekben már LiPo akkumulátor, brushless motor és brushless szabályzó képezi a fedélzeti elektronikát.

Az akkumulátor egy elektromos meghajtású modellnél alapvetően határozza meg annak működését. Mivel itt a motor, az ESC, a szervók és a vevőegység, tehát minden fedélzeti fogyasztó ugyan arról az akkuról kapja az áramot, jól látható, hogy az akkumulátor kapacitása döntően befolyásolja modellünk üzemidejét például.

Ezért, az egyik legalapvetőbb tuning egy elektromos meghajtású modellnél az akkumulátor kapacitásának növelése. Minél nagyobb a kapacitás, annál hosszabb a játékidő.

Természetesen minél nagyobb a kapacitás, annál tovább tart feltölteni ugyanazzal a töltőárammal az adott akkumulátort. RTR készletekben manapság sok esetben kapunk valamilyen fali töltőt, mellyel a gyári akkumulátort fel tudjuk tölteni. Én egyrészről elektromos modell esetén több akkupakk megvásárlását, és a megfelelő töltéshez egy igazán jó töltő beszerzését javaslom első lépésként.

Ezzel biztosítható, hogy többet játszunk, mint várakozzunk a lemerült akkumulátor feltöltésére. A témában mélyebben elmerülni igyekvők számára készült Akkumulátor alapok című dokumentum átolvasása további információkat adhat a különböző akku típusokról, töltésükről.

A modellek tuningolása mini-sorozat III. és egyben befejező részében a meghajtástól függetlenül ejtünk majd pár szót a modellek tuningolási lehetőségeiről általánosságban.