S8 Rebel TX 2.4GHz RTR – 1/8 Nitro Truggy modellautó

Az LRP nevű gyártót nem kell bemutatnom a modellezőknek, ez a német cég kiváló modelleket, modellezéshez szükséges kiegészítőket gyárt és forgalmaz. Mai bemutatóban egy robbanómotoros modellautójukat, az S8 Rebel TX 2.4GHz RTR – 1/8 Nitro Truggy modellautó -t nézzük meg közelebbről.

Méretarányát tekintve ez egy 1/8-as modellautó, vagyis meglehetősen nagy modellről beszélünk. Méreteit csak hangsúlyozza a truggy modellautókra olyan nagyon jellemző tepsi forma, vagyis, hogy a modell nagyon széles a hosszához képest, illetve teljes méretéhez képest elég alacsony is egyben. Ez nem véletlenül van így. A truggy-k a szöcske ügyességű buggy, és a mindenen átgázoló monster modellek egyfajta keresztezéséből létrejött kategória, nagyjából 10 évvel ezelőtt jelentek meg az első példányok a gyártók kínálatában. Ezek a modellek sokkal rosszabb terepen is elközlekednek, de nem olyan esetlenül, mint adott esetben a monsterek. Nem véletlenül lett egy nagyon népszerű kategória a truggy, az egyik legnépesebb hazai versenyző tábort is magáénak tudhatja.

Az LRP S8 Rebel truggy egy nitrós, robbanómotoros, RTR modellautó.

Ez azt jelenti, hogy a dobozból kivéve a modellautónk gyakorlatilag menetkész, de azért pár dolgot nézzünk meg ezzel kapcsolatban.

A dobozból kivéve, azt találjuk, hogy a modellautó össze van szerelve, ott van a távirányító és néhány csomagnyi, egyéb kiegészítő, útmutató, futómű alkatrész, valamilyen olajak és egy légszűrőt kaptunk még a modell mellé, valamint a modellmotor biztonságos és kímélő leállításához egy kis műanyag szerszámot.

Ebből kiindulva, itt az RTR jelölés, mint általában a robbanómotoros modelleknél, nem jelenti azt, hogy a modellt kikapjuk a dobozból és azonnal modellezni tudunk.

Amire biztosan szükségünk lesz még, és be kell szerezzük külön a modell működtetéséhez

  • Vevőakkumulátor a fedélzeti elektronika (2 szervó és a vevő) meghajtásához (6V)
  • Üzemanyag
  • Tankolóflaska
  • Izzító ( flaskát és izzíót érdemes lehet starter kitben együtt megvenni)
  • 4 darab ceruzaelem a távirányítóba

Amit viszont tartalmaz a készlet

  • LRP S8 Rebel Nitro Truggy összeszerelve
  • LRP Z.28R Sport nitrós robbanómotor, berántóval
  • LRP 13 Kg-os kormányszervó
  • LP R-7030 gáz / fék szervó
  • LRP A2-STX-PRO, 2.4 GHz-es távirányító és vevő
  • VTEC Kamikaze gumik

S8 Rebel TX 2.4GHz RTR - 1/8 Nitro Truggy modellautó

A modellautó a fentiek beszerzése után tehát majd üzemképes lesz. Indulás előtt fel kell szerelnünk a légszűrőt a karburátorra, szerencsére gyárilag be van olajozva, így legalább a motor bejáratásának ideje, az első pár tank elpöfögése alatt erre nem lesz gondunk.

A vevőakkumulátor lehet 4 AA méretű elem, de inkább javaslom a megfelelő akkupakk beszerzését.

Felépítését tekintve klasszikus truggy, egy szép nagy alvázon terül el minden építő eleme. A 4.6 cm3-es motor a kuplungharangon lévő fogaskerekek segítségével adja át a meghajtást a középső differenciálműnek, mely középső differenciálmű osztja szét azt az első és hátsó diffik számára. A diffikből a féltengelyeken keresztül jut el a kerekekhez a hajtás.

Természetesen a differenciálművekben spéci fogaskerekeket találunk, melyek ráadásul olajban fürdenek. Ennek az olajnak a különböző viszkozitású verzióit cserélgetve tudjuk a differenciálmű viselkedésének és így az autó viselkedését befolyásolni.

Elöl CVD, hátul pedig féltengelyek adják ki a meghajtást a kerekek felé, de a kihajtások is erősített acél ötvözetek. Erre szükség is lesz, mivel a .28-as motor meglehetősen elemi erővel rendelkezik.

Természetesen az állandó összkerékhajtás mellett, független, kettős keresztlengőkaros futómű felépítés, és lengőkaronként egy –egy 19mm-es, úgynevezett Big Bore, nagyteljesítményű, olajos lengéscsillapító gondoskodik a terep kisimításáról.

A gázadás és fékezés feladata az LRP R-7030-as szervó feladata, míg a kormányzásról egy 13 kg-os nyomatékkal bíró szervó gondoskodik. Ez bőven elegendő teljesítménnyel bír, még nagy tempó mellett is, védelmét pedig egy állítható servo-saver is biztosítja.

A motor üzemanyagellátása egy 150 ml-es üzemanyagtankból történik.

A modellt, kicsomagolása után tehát fel kell készítenünk a motor bejáratására. Ezt, egyedül csak akkor végezzük el, ha eleget olvastunk a témában. Nem nehéz a feladat, de türelem kell hozzá és oda kell figyelni. Egy nitrós robbanómotor évekig szolgálhat minket kiválóan, ugyanakkor néhány tank alatt is haza lehet vágni. Érdemes korábbi cikkeinket is áttanulmányozni a modellmotorok működéséről, a motor bejáratásáról és a helyes karburálásról is.

Hiszik vagy sem, ez a modellmotor 33500 fordulat per/perc teljesítményre képes, és 4.6 cm3-es űrtartalmából 3.28 LE teljesítmény is leadásra kerülhet egy tökéletes beállítás során.

Ez nem is kicsit jobb teljesítmény, mint egy Forma 1-es motor teljesítménye. Ennek megfelelően, nagyon nem mindegy, hogyan bánunk ezzel a technikával.

A motor berántós, de az alvázon van egy kis ablak a lendkeréknél, ezért, ha beruházunk egy startpadra, akkor sokkal könnyebb lesz az életünk, indíthatjuk majd a motort azzal is.

A motorhoz egy alu leömlő és tuning kipufogó, rezonátor kapcsolódik.

Azok, akik a modellautózásból a robbanómotoros kategóriát nézték ki, a fenti modellel nem tesznek rossz lóra. Nagyon masszív felépítésű, kiváló teljesítményű modellről van szó, melynek az ára is kedvező. Én mindenképpen ajánlom kezdő modellnek is, de a modellmotorral kapcsolatos szükséges tudást meg kell szerezni annak érdekében, hogy a motorunk jól járassuk be, és utána jól is tudjuk majd kezelni azt!

Ezt a remek Truggyt a Modell & Hobby shopjában vásárolhatjuk meg legkényelmesebben!