HPI Savage XL Flux RTR

A Savage termékvonal jól ismert azok számára akik otthonosan mozognak az off-road autómodellek világában. A 2000-es évek elején bemutatkozó Savage modellek teljesen új színt hoztak az autómodellezésbe. Az addig éppen, hogy csak létező off-road modellek között annyira újszerű, robosztus, univerzális felhasználásra képes modell jelent meg a HPI termékkínálatában, ami elsöprő sikert aratott világszerte a modellezők között.

Ez volt az első igazán olyan modellautó, ami 3,5 cm3-es, nitrós robbanómotorjával, off-road képességeivel, strapabíróságával lehetővé tette a modellautózást szinte bármilyen terepen. Ezek a modellek aztán kaptak is rendesen a modellezőktől. Ugratások, szaltók, hatalmas esések és végtelen nyüstölés várt rájuk. A HPI a visszajelzések alapján folyamatosan hozta ki a tuningolt verziókat, aztán megjelentek a még nagyobb testvérek. Többek között a Savage XL nitrós verziója.

Mára ott tartunk, hogy a profi, modern elektronikáknak hála, egy ilyen modell meghajtása is tökéletes lehet elektromos motorral és akkumulátorokkal. Jelen cikkünk alanya, a Savage XL is egy ilyen verzió, plusz az XL név mutatja, hogy méretben ugyan 1/8-asnak tekintjük, de majd látni fogjuk, hogy ez egy átlagos, 1/8-as modellnél nagyobb, robusztusabb.

Savage XL Flux, egy 1/8-as HB buggy, és egy Savage XS Flux – látszik a méretbéli különbség

A HPI tervezői ehhez a mérethez igazították a fedélzeti elektronikát is, ami elég ütősre sikerült!

Nézzük meg közelebbről ezt a pusztítót!

A HPI úgy reklámozza ezt a verziót, mint olyan modellt, ami nem a gyáváknak való… Micsoda nagy szavak! Aztán magamhoz vettem a modellt, hogy megvizsgáljam, miért is tekintik ezt most a legdurvább Monster Truck modellautónak a piacon. Azt kell mondanom, hogy ismerkedésünk végére értettem, miért is mondja azt a HPI, hogy a teljesítménye olyan, hogy – egy kicsit persze eltúlozva,  – tényleg kell egy kis bátorság a vezetéséhez…

A Savage XL Flux kombinálja az akár 6S LiPo akkuteljesítményt a megnövelt tengelytávú és felépítésű Savage Monster Truck modellel. A kolosszálisan erős Flux 2200KV motor pedig képes is lekezelni a Flux szabályzó által biztosított, maximálisan 6S, vagyis 22.2V teljesítményt. Ehhez természetesen a modellben egy csomó alkatrész eleve tuningolt, mert ez a meghajtás valóban próbára is teszi a modellautónkat.

Őrült Flux erő

Az elektromos meghajtású modellek könnyű kezelhetősége itt is adott. Csak be kell illesztenünk a két egyforma kapacitású és típusú akkumulátort a modellbe, ami lehet kettő darab 2S, vagy kettő darab 3S LiPo akkupakk, majd csatlakoztatjuk az akkukat a vevőelektronikához és már kezdődhet is a móka. Az akkuk elhelyezése ötletes, a modell két oldalán hosszában találjuk az akkutartókat. Elektromos modellről lévén szó, nem kell motort bejáratni, karburálni, állítgatni, tényleg egyszerűbb az élet egy elektromos modellel.

Ajánlás szerint az egyes akkupakkok kapacitása ne legyen kisebb 4000mAh teljesítménynél illetve 25C kisütési értéknél, mert a szabályzó – motor páros meg fogja dolgoztatni az akkupakkokat.

6.5 mm-es csatlakozókon és 10-es AWG kábelen szaladgálnak az elektronok a szabályzóból a motor felé. Ez a méretezés sem véletlen. Kisebb kábeleken gyakorlatilag garantált lenne a melegedés vagy még rosszabb.

Az akkupakkokat egy Y kábellel tudjuk Dean csatlakozó segítségével közösíteni és együttes erejükkel megtáplálni a szabályzót.

Az ESC-n természetesen egy beépített ventilátor gondoskodik a hűtésről, amire szüksége is van.

A szabályzó paraméterei

Bemeneti feszültség: minimálisan 2S LiPo, maximálisan 6S kapacitás

Maximális folyamatos áramerősség: 150A

BEC : 6V/3A

Hátramenet: igen, kikapcsolható

Méret: 59.5mm x 48mm x 42mm

Súly: 178 gramm

Az ESH-6S szabályzó programozható, minden fontosabb paraméter állítható!

A dobozon látható 100 km/h-s végsebesség nem lejtőn és hátszélben hozható össze, de az eléréséhez szükséges lesz a 6S LiPo teljesítményre, illetve arra is, hogy aszfalton próbálkozzunk ezzel. Ehhez javasolt a #4729 és a 4731-es aszfaltbetyár gumikat is felszerelni. Valós körülmények között, off-road terepen ez a sebesség eleve kizárt, pontosabban meg lehet próbálni, de az első göröngyön el fogunk szállni a modellel. Mindenesetre a modell képes teljesíteni az ígért paramétereket, és ez biztató.

Azonban ha nem 6S LiPo kapacitással tápláljuk meg a modellt, akkor sem lesz vérszegény!

Mint minden HPI Monster Truck, a Savage XL Flux is könnyen kezelhető. A modellhez biztosított távirányító egy 2.4 GHz-es frekvencián működő táv, mely proporcionális, finom irányítást tesz lehetővé. Viszont a modell annyira agresszív, hogy mindenképpen tapasztalt modellező kezeibe való inkább, mint kezdő kezébe.

A modell teljesítményének megszokása után, a Savage XL Flux tudja ugyanazokat a kunsztokat, mint a korábbi Savage modellek. Simán ugrathatunk hatalmasakat, szaltózhatunk vele előre és hátra, nagyon szépen irányítható.

A legendás Savage strapabíróság itt is jelen van. Persze a nagyobb méret miatt alaposan meg kellett növelni az egyes alkatrészek teherviselő képességét. Már a TWP, vagyis az iker vertikális alváz is 2.5mm vastag alumínium anyagból készül. Ahogy a 7075-ös alu ötvözetből készült, 3 mm vastag motortartó lap is impozáns. A lengőkarok, a kihajtások, a kardánok inkább emlékeztetnek egy igazi autón található alkatrészekre , semmint modellautóra. Nagyjából 1/5-ös modelleken vannak hasonlóan méretezett cuccok.

 

 

Tényleg az volt a cél, hogy a Savage úgy legyen nagyobb méretben és még nagyobb teljesítményű is, hogy közben semmit se veszítsen a korábbi megbízhatóságból, elnyűhetetlenségből. Ez úgy tűnik, sikerült.

Acél féltengelyek, teljesen acél fogaskerék áttételek, szinterezett acél differenciálmű fogaskerekek, fém diffiházak gondoskodnak a teljesítmény lekezeléséről.

A hajtáslánc erős acél pinion és spúr kerekekkel van felszerelve. A spúr kerék egy új fejlesztésű, kéttárcsás csúszókuplungot kapott. Ez védi meg a hajtásláncot egy – egy rosszabbul sikerült landolás során. Természetesen kismillió tuning alkatrésszel erősíthetjük még a modellt, de alapvetően a standard alkatrészek is nagyon jól állják a sarat.

Az erősített differenciálműben dolgozó fogaskerekek gondoskodnak róla, hogy a motorerő utolsó morzsája is átjusson a hajtásláncon, annak sérülése nélkül. Természetesen minden tengely porvédős golyóscsapágy szerető ölelésében forog. Ez csökkenti a hajtási veszteséget és növeli az élettartamát minden alkatrésznek.

Nagyméretű, olajjal töltött, állítható lengéscsillapítók gondoskodnak a lengéscsillapításról.

Menjünk végig még egyszer a modell főbb ismérvein!

  • RTR, vagyis teljesen készre szerelten érkezik hozzánk a modell, beállítva, futásra készen.
  • 4WD, álland összkerékhajtás, független kettős keresztlengőkaros felfüggesztés
  • 2.4 GHz frekvencián működő távirányítót is találunk a dobozban, ehhez a szükséges, 4 darab AA méretű elemet is kapjuk
  • Fedélzeti elektronika beépítve, HPI Flux 6S kompatibilis ESC, HPI Flux 2200 KV motor, nagy teljesítményű kormányszervó. Külön szépre és masszívra sikerült az ESC és a vevődoboz beépítése!
  • Nagyméretű, olajjal töltött lengéscsillapítók
  • Erősített acél hajtáslánc
  • Állítható futómű geometria
  • Könnyen szerelhető dizájn

Savage XL Flux RTR

A modell méretei

Hosszúság 585 mm

Szélesség 427 mm

Magasság 254 mm

Tengelytáv 445 mm

Amire szükségünk lesz a modell beüzemeléséhez!

  • Kettő darab, egymással kompatibilis, Dean csatlakozós akkupakk, minimálisan 4000 mAh és 25C teljesítménnyel. (javasolt HPI #107222  vagy  #101942 Plazma pakkok, vagy ezekkel egyenértékű, bármilyen akkupakk

  • LiPo kompatibilis akkutöltő

Összefoglalásul

A HPI Savage XL Flux egy nagyon komolyan megépített modell, melybe a ma elérhető legerősebb technikát építette be a gyártó. Ennek megfelelően nem olcsó, ugyanakkor az is hozzá tartozik, hogy ez nem egy kezdő modell. Pontosabban választhatja ezt is kezdő modellként bárki. Üzemeltetése, karbantartása olyan egyszerű, mint a belépő szintű modelleknek, de a teljesítménye miatt mindenképpen kell egy kis tapasztalat, vagy nagy önuralom az elején. Segíthet, hogy a programozható szabályzónak köszönhetően, a teljesítményleadást akár 25%-ra is le tudjuk korlátozni addig, amíg hozzászokunk a modellautó irányításához.

A szükséges akkupakkok beszerzésén túl egy profi töltő beszerzése is javasolt, onnantól viszont rendben vagyunk, ez a modell sokáig képes lesz kiszolgálni bárkinek az igényeit, játszhatunk vele aszfalton, földúton, épített modellpályán is. 1/8-s monster kategóriában versenyezhetünk is vele, félelmetesen erős ellenfele lesz bármelyik Monsternek a pályán.

Ezt a modellt a Modell & Hobby boltjaiban és on-line shopjában vásárolhatjuk meg, ahol a szükséges kiegészítők is könnyedén beszerezhetők.

Egy gyári videó kedvcsinálónak 🙂

Vélemény, hozzászólás?