Az autómodellezés egyik legnépszerűbb ága az Off-Road kategória, melynek belépő szintű modellje az LRP gyártó S10 Twister Truggy autója. Ebbe a kategóriába tartozik az LRP nevű gyártó következő modellje, az S10 Twister Truggy is. Ez egy 1/10-es méretarányú, nagyjából 35 cm hosszú és 25 cm széles, 2wd, azaz kétkerék meghajtású autómodell.
A névben szereplő RTR kifejezés az angol „Ready to Run”, vagyis „menetkész” jelzőt jelenti, vagyis azt, hogy amennyiben e mellett az autó mellett döntesz, megvásárlása után a távirányítóba kell csak 8 ceruzaelemet illesztened, ezen kívül a gyártó gondoskodott minden egyéb szükséges elektronikáról. Így a készletben ott van az autó összeszerelve, a motor, a vevőelektronika, a szabályzó és a kormányzást lehetővé tevő szervó is be van szerelve.
Kapunk a kitben vevőakkumulátort is, ehhez pedig töltőt, mely segítségével fel tudjuk tölteni az akkut.
Így tehát mindent mellékel a gyártó, ami ahhoz kell, hogy kibontást és az akkumulátor feltöltését követően használatba is vegyük kedvencünket.
A karosszéria gyárilag festett és fel is van matricázva, így ezzel már nem kell bajlódnunk.
Felépítését tekintve klasszikus 2WD truggy autóról beszélünk. A motor a meghajtást egy kuplungszerkezeten keresztül adja át a hátsó kerekekre, melyet egy kis ablakon keresztül bármikor állíthatunk a szerkezet szétszerelése nélkül is.
Meghajtásról egy kefés 540-es motor gondoskodik, melyet egy 7.2V feszültséget adó, 1600 mAh kapacitású akkupakk lát el energiával. Az akku teljes feltöltése a kapott fali töltővel körülbelül 5 órát vesz igénybe, és nagyjából 25-30 perc játékot tesz lehetővé a Truggy-val.
Ezután az akkupakkot be kell helyezni a modellben kialakított helyére, majd be kell kapcsolnunk a távirányítót és ezután csatlakoztatni az akkut a modell vezérlő elektronikájához. A modellhez vásárolható plusz akku is amivel növelhető a játékidő.
Távirányító / vevő párosunk természetesen már 2.4GHz frekvencián kommunikál egymással, így semmi sem zavarhatja meg játékunkat. A távirányítóba 8 darab AA, vagyis ceruza elemre van szükségünk, ezt nem tartalmazza a készlet.
A kerekek független felfüggesztéseket kaptak és a lengőkarokra csavarrugókkal szerelt olajos lengéscsillapítók lettek beépítve.
Az első kerekekre, mivel nincsenek meghajtva, ezért a jobb irányíthatóság érdekében hosszanti bordázású gumikat szerel a gyártó. A hátsó kerekeken terepre való apró mintás gumik vannak. Ezekkel nem érdemes aszfalton vagy betonon autózni, mert ott elég gyorsan elkopnak.
A jármű motorját a jó súlyelosztás érdekében a hátsó kerekek mögé építették be. Az S10 Twister futóművének alkatrészei igen strapabíró, rugalmas műanyagból készültek. A kerekek dőlésszögét ennél a modellnél még nem tudjuk állítani, azonban a teleszkópok felső bekötési pontjait tudjuk változtatni, mellyel a felfüggesztésünk rugózását tudjuk változtatni. Ugyanerre a célra való a készlethez adott több méretű rugó előfeszítő gyűrű is.
Jól átgondolt alváz és elrendezés azt jelenti, hogy autónk könnyen szerelhető és karbantartható. Mivel ez a modell kellően nagy teljesítményű, így előfordulhat, hogy egy ütközésnél valami megsérül rajta. A Modell & Hobby üzleteiben ezért vásárolhatsz hozzá csere vagy tartalék alkatrészeket is.
Összességében az LRP S10 Twister RTR Truggy könnyű kezelhetőségének és kedvező árának köszönhetően jó választás azok számára akik még csak most ismerkednek az autómodellezés szépségeivel, ugyanakkor egy valóban megbízható modellt akarnak már első körben is maguknak.