Mai bejegyzésünk gondolata, egy kedves barátunk drónjával kapcsolatos, minap megejtett hibaelhárítása kapcsán fogalmazódott meg. Modellező társunk azzal keresett meg minket, hogy Parrot Bebop drónjának gyári akkumulátorai folyamatosan, egymás után mennek tönkre, ezek meglehetősen drága akkuk és árukhoz képest az a néhány repülés, amit meg tud velük ejteni, nem túl barátságos. Legyünk kedvesek és találjunk megoldást a problémájára, mert szeretné használni a drónt. Parrot Bebop drón javítás a Modell & Hobbynál részletei…
HPI Trophy Flux buggy RTR modellautó
A HPI Trophy Truggy és Buggy termékei régóta szerepelnek már a HPI kínálatában. Az első típus ebből a sorozatból, – nagyon hasonló felépítés mellett – , egy erős robbanómotorral szerelt Truggy változat volt, mely alapjain épült meg a buggy modell is. A nagy teljesítményű elektromos meghajtások megjelenésével egyidejűleg, minden termékvonalon elérhetővé váltak a brushless, elektromos meghajtású modellautó verziók is. Ezek jóval egyszerűbben üzemeltethető, kezdők számára is javasolható modell-variánsok. Mai bemutatónkban a HPI gyártó Trophy Flux buggyval foglalkozunk!
DJI meghirdette a „Bug Bounty”, vagyis hibakereső programját a termékeikben található hibákra vonatkozóan
2017.08.27-én a DJI, a világ első számú, a civil szféra számára drón és légi-fotós technológiákat forgalmazó vállalata megalapította a bug bounty programját, egy olyan programot, melyben jutalmazza azokat a szakembereket, akik biztonsági hibákat találnak a cég termékeiben futó szoftverekben. A DJI Fenyegetés Azonosítás Jutalom Program elnevezésű program része a DJI elkötelezettségének a kutatók és egyék érdeklődők számára, akik felelősségteljesen fednek fel, jelentik be illetve kijavítanak olyan hibákat, melyek a DJI termékek biztonságát befolyásolhatják. DJI meghirdette a „Bug Bounty”, vagyis hibakereső programját a termékeikben található hibákra vonatkozóan részletei…
DJI Spark drón
Megérkezett a DJI jelenleg legkisebb drónja a DJI Spark. Cikkünk a droncenter.hu-ról, a blog.modell.hu drónokkal foglalkozó testvérblogjáról származik!
Külsőre a DJI -tól megszokott igényes kivitelt kapjuk. A kb. 15 cm gép fel van szerelve egy 12MP-es fotózásra alkalmas kamerával. Természetesen videó felvételeket is készíthetünk vele FULL HD felbontásban. DJI Spark drón részletei…
LRP B2-STX Pro – belépő szintű, 2.4 GHz, pisztoly távirányító
A régi A2-STX távirányító alapjaira épül az új B2-STX Pro pisztoly távirányító. Ez a modell az LRP modellautók egyik alap távirányítója. LRP B2-STX Pro – belépő szintű, 2.4 GHz, pisztoly távirányító részletei…
Lengéscsillapítók összeszerelése
Mai cikkünkben a modellautó egyik fontos futómű alkatrészéről, a lengéscsillapítókról lesz szó bővebben. Nem elsősorban a működés, hisz ezt már a futómű beállításoknál taglaltuk, hanem inkább a helyes összeszerelés és olajjal való feltöltés az, amiről szó lesz.
A lengéscsillapítók felelősek azért, hogy a modellautónkat haladás közben, egyenetlen felszínen is a földhöz „ragasszák”, ezért a lengéscsillapítók helyes összerakása és beállítása nagyon fontos eleme a modellautó kezelhetőségének, viselkedésének hangolásában.
A leírtakat egy új teló összerakásának Internetes forrásból származó képeivel, illetve egy Savage XS lengéscsillapítóinak aktuális átnézése és új olajjal történő feltöltése alkalmából készített képekkel illusztráljuk. Lengéscsillapítók összeszerelése részletei…
Modellek tuningolása – III. rész
Előző részekben megnéztük, hogy egy robbanómotoros, illetve egy elektromos meghajtású modell esetén milyen alapvető, a meghajtáshoz kapcsolható tuningra van lehetőségünk.
A mai részben elsősorban a meghajtástól független, a modellünkkel kapcsolatos egyéb tuning opciókat vesszük sorra. Modellek tuningolása – III. rész részletei…
HPI E-Firestorm 10T Flux RTR , elektromos modellautó
A HPI E-Firestorm 10T Flux RTR, egy hátsó kétkerék meghajtású modellautó, amely a beleépített brushless, vagyis szénkefe mentes elektromos meghajtásának, off-road terepképességeinek és a nagyméretű gumiknak köszönhetően bármilyen terepen, nagy ugratók között is megállja a helyét. HPI E-Firestorm 10T Flux RTR , elektromos modellautó részletei…
Maverick Strada RX
Mai bemutatónkban a Maverick gyártó ralikrossz modelljét, a Strada RX 1/10-es, RTR autóját mutatjuk be egy kicsit közelebbről. A ralikrossz egy olyan gyorsasági autós verseny, amely épített, zárt, részben szilárd burkolatú pályán kerül megrendezésre. A Maverick Strada sorozatban 8 féle 1/10-es autót találunk, melyek felépítése szinte tökéletesen megegyezik, a fő különbségek a használt karosszériában illetőleg a felni/gumi párosban van elsősorban, némely speciális kivitelnél, mint a drift autó verzió, pedig a hátsó differenciálmű is zárt. Ezek az apró eltérések azonban mégis, teljesen egyedi jelleget adnak az adott modellnek, és ez így van a mai bemutató alanyánál is. Maverick Strada RX részletei…
Gumiragasztás
Autómodellező előbb utóbb belefut a gumiragasztás feladatába. Az RTR modelleknél ezzel nem kell foglalkozni, egészen addig, amíg a modellautó gumijai el nem kopnak, vagy meg nem sérülnek. Ekkor cserélni kell majd a gumikat, sőt, az is lehet, hogy a felniket is. Kitben kapható, vagyis összeszerelésre váró modelljeinknél azonban biztosan ez is a feladat része, mire a modell talpra áll és használhatóvá válik. Így érdemes megismerkedni ezzel az elsőre trükkösnek tűnő, bár egyszerű feladattal. Gumiragasztás részletei…