LRP S10 Blast autók tuningja

Az LRP S10 Blast termékek mindegyike 1/10-es, kefés motorral hajtott, 4WD modellautó. Ezek gyári sebessége megfelelő, mindegyik hozza amit egy kefés motorral szerelt modellnek tudnia kell, kezdő modellnek tökéletes. Eljön azonban a pont, amikor mér jól tudjuk irányítani az autónkat, hogy egy kicsit többre vágyunk, gyorsabban szeretnénk menni, vagy nagyobbakat szeretnénk ugratni, amihez egy kicsit nagyobb sebességre kell kapcsolnunk.

Természetesen szinte minden komolyabb modellautón, így az LRP S10 Blast termékvonalba tartozó típusokon is lehetőség van arra, hogy a gyárilag a modellbe szerelt építőkövek egyikét vagy mindegyikét akár tuningoljuk. Sőt, arra is van lehetőség, hogy modellünket a tudásunknak, elvárásainknak megfelelően fejlesszük tovább, több lépcsőben.

Mai bemutatóban ezért az LRP S10 Blast termékcsalád egyes bővítési, tuningolási lehetőségeit nézzük meg, a sebesség oldaláról.

Az egyes lépcsőket Speed-Kit-eknek neveztük el, ezekből 3 is lesz, így kedvünkre választhatunk az általunk és a gyár által is javasolt lépcsők bármelyikéből. Az egyes lépcsők egyre nagyobb teljesítményt jelentenek, és természetesen ehhez egyre komolyabb elektronika kerül beépítésre. Fontos megjegyezni, hogy a legkomolyabb tuningot lehetővé tevő Speed Kit III csak az S10 Blast TC és BX modellekkel kompatibilis.

Speed-Kit I. – 45 km/h sebesség elérése!

A kefés kit egy Quantum Reverese 2 Pro, digitális szabályzóból, V10 Spec 5 14×2 körös motorból és 7.2V-os, 6 cellás, 3000mAh-s NiMH akkupakkból áll. Ez a tuning az egyik legolcsóbb megoldás arra, hogy eredetileg is kefés motoros LRP Blast S10 modellünkből többet hozzunk ki, ami a sebességet illeti. A nagyobb akkumulátor segítségével pedig a játékidőt tudjuk növelni. Természetesen a kitben szereplő alkatrészek teljesen kompatibilisek a modellünkkel, így a beszerelés problémamentes.

http://shop.modell.hu/lrp-s10-blast-speed-kit-80560.html

Speed-Kit II. – 60 km/h sebesség elérése!

Ez az opció és ez a teljesítményszint kefés motorral már nehezen érhető el, ezért a javaslatunk, hogy váltsunk szénkefe nélküli, vagyis Brushless elektronikára! Ennek érdekében, ebben a készletben már egy szénkefe nélküli Vector X20BL Modified 8.5T motor, SPX brushless Super Reverse szabályzó és egy 7.4V-os, 3200 mAh-s, LiPo kemény tokos akkumulátor van. Ez a készlet is minden S10 Blast modellbe beszerelhető.

Ezzel a szettel jelentősen növelni tudjuk a modell sebességét és erejét is! A gyári sebesség paraméterek nagyjából a duplájára nőnek, ha ezt a szettet válsztjuk.

Speed-Kit III. – 80 km/h sebesség elérése!

Ez S10 Blast TC és BX modellekhez alkalmas Speed-Kit III! Kizárólag a két említett modellhez alkalmasak, így nem építhetjük be sem a TX, MT vagy SC autókba sem.

Ebben a kitben egy LRP SPX Brushless Bullet Reverse szabályzót és egy LRP Vector X12 brushless Modified 4.5T motort találunk, akkumulátort viszont nem tartalmaz a készlet!

Ezzel a kittel könnyedén éri el a két említett modell a 80km/h sebességet, így semmiképpen sem kezdő modellező kezébe valók ezek a készletek.

Természetesen minden átállítás, vagyis bármelyik Speed-Kit választása során, ügyelnünk kell még arra is, hogy modellünket megfelelően áttételezzük.

A megfelelő fogaskerék áttétel megtalálásához a következő iránymutatót érdemes megfontolni

  • A motorválasztás: amikor kisebb körszámú motort használunk akkor kisebb áttételt is kell használnunk, mivel a kisebb körszámú motorok erősebbek és magasabb fordulatszámon pörögnek. (Amennyiben tuning motort használunk, tuning szabályzót szabad csak választanunk hozzá) A választott motorhoz egyébként midig kapunk javaslatot is a megfelelő fogaskerék áttételre vonatkozóan.
  • A választott áttétel függ a pálya nyomvonaltól is. Az optimális áttételt nagyjából akkor találjuk meg, amikor a pálya leghosszabb egyenesének nagyjából a 2/3-ánál érjük el modellünkkel a maximális sebességet. Egyéb külső paraméterek, mint a pálya felülete, levegő hőmérséklete szintén fontos paraméterek még, amit érdemes figyelembe venni. Minden egyes futás után érdemes megvárni, hogy mind a motor, mind a szabályzó de még az akkupakk is lehűljön.